Ültem tegnap éjszaka a tetőn az alumíniumkék ég alatt és eszembe jutott, hogy a következő teliholdat már Afrikában fogom látni, és alatta ezt a tavat és ezt a vulkánt. Tényleg nem Svájcban van, hanem Afrika közepén. A sok kicsi madár helye, így hívják a tavat. De én a vulkánban akarok úszni.

Afrika harmincmillió négyzetkilométerén nyilván tengernyi gyönyörű táj elfér, de nem lennék meglepve, ha ez a Dzsuba–Bujumbura–Kampala kör, amit kitaláltunk, az egyik legszebb út lenne. Ezen belül is az Uganda–Ruanda-Kongó-határra várok a legjobban, ahol ez a tó van, és ez a vulkán.

Bunyonyi-tó a neve, és hasonlóan keletkezett, mint Erdélyben a Gyilkos-tó, csak nem hegyomlással, hanem vulkánkitöréssel. Az elöntött völgyben a vízfelszín kétezer méterrel van a tengerszint felett, mint valami tátrai menedékház. Ez a környék egyetlen tava, ahol nem kell tartani a Schistosoma mansoni vérmételyektől és az általuk okozott bilharziózistól, ez az ugyan kiirtható de mégis rohadt kellemetlen parazita okozott gyermekkorában kellemetlen hónapokat Chris Froome újdonsült Tour de France-bajnoknak is.

További két kilométerrel a tó felett van a Muhavura teteje, a vulkán a Virunga-hegység legkeletibb csúcsa. A 19. század angol felfedezői még láthatták, ahogy világít a kráter, de mára kialudt, a csúcson apró, a 4127 méteres magasságnak megfelelően jéghideg krátertó van. Ebben a magasságban én még csak bámészkodtam, köveken ugráltam és pisiltem, de egy jó strandolást is el tudnék képzelni. Életem legfurcsább határátkelése is lenne, feltételezve, hogy átérek a másik partra, mielőtt a jeges víztől elveszítem az úszáshoz szükséges mozgáskoordinációt: a tó a határ Uganda és Ruanda között. Nem tudom, hány fokos lehet, de fényképek alapján az emberi élettel rövid időre összeegyeztethető.

Advertisement

Aztán már csak le kell sétálni a meredek sárban, a szürreális afroalpin növényzetben, és elnyúlni a Bunyonyi-tó partján és nézni a teliholdat. Meg a sok kis madarat.

Fotó: OxyPhoto.ru, Edirisa
Videó: Rogier van Beeck Calkoen