Sir Samuel Baker a viktoriánus Anglia egyik legérdekesebb figurája volt. 23 évesen Mauritiusra költözött a családi ültetvényt igazgatni, majd Ceylonba vándorolt gazdálkodni és vadászgatni, majd mikor 34 éves korában a feleségét és három gyermekét elvitte a hastífusz akkor a maradék gyerekeket nővérére hagyva végképp elkezdte a családi vagyon pusztítását.

Régi cimborájával, Duleep Singh Maharadzsával - róla elég annyit tudni, hogy családjától került a Koh-i-Noor gyémánt a királynőhöz - vadászgatott a Balkánon, amikor a vidini rabszolgapiacon meglátott és megvásárolt egy magyar rabszolganőt, Sass Flórát. Baker nem szerette volna elsietni új feleségének a bemutatását Angliában - joggal tartott ugyanis Viktória királynő felháborodásától - így inkább saját költségén felszerelt egy Afrika expedíciót a Nílus forrásvidékének felderítésére. 1861 márciusában indultak útnak, és csak 1866 októberében tértek haza Angliába. Menet közben felfedezték a Murchison-vízesést és az Albert-tavat. A hetvenes években visszatértek a környékre.

Mivel alapvetően mi is a Nílust - így Bakerék expedícióját - követjük, és mivel mind Sass Flóra, mind Samuel Baker könyveit fantasztikusan szórakoztatónak és nagyszerű kordokumentumnak tartjuk, ezért a könyveikből vett idézetek segítségével megpróbáljuk majd egy picit összehasonlítani a 150 évvel ezelőtti és mai Afrikát, illetve az afrikai turizmust.

Valahogy így

Persze a mi utunk pár apróságban eltér Bakerék expedíciójától:

1: Nekünk sajnos nem áll rendelkezésünkre öt év és egy viktoriánus nemesi família vagyona, ezért sokkal gyorsabban és kevésbé fényűzően fogunk haladni.

2: Mivel egyikünk sem járt még Jordániában, és mivel az egyiptomi helyzet kissé keresztülhúzta a számításainkat, ezért Ammanban és a Sinai-félszigeten akklimatizálódunk pár napig, mielőtt végre megérkezünk a Nílushoz. Bakeréknek vízumokra sem volt szükségük :(

3: Kártúm és Dzsuba között évtizedeken át közlekedett menetrendszerű hajójárat, sajnos a polgárháborúval ez megszűnt. Bár Dél-Szudánba Szudánból hazatérő menekültek alkalomadtán az IOM (International Organization for Migration, az egyik olyan IGO akikkel kapcsolatba kerültem dzsubai terepmunkám során) uszályain jutnak haza, de egy-egy ilyen út 3-4 hétig tart. Így Kártúm és Dzsuba között repülni fogunk. Itt fogunk találkozni Péterrel és Natáliával, hogy Ugandában, Ruandában és talán még Burundiban is együtt folytassuk az utazgatást.