Szudán az első ország a túrán, ahová mindketten szeretnénk visszajönni. És nem csak azért, mert ezúttal sajnálatosan keveset láttunk belőle.

A szudáni vendégszeretet és barátkozási szándék néha fárasztó túlzás. Egy fiatal srácnak háromszor köszöntem az egyiptomi kompon, Wadi Halfában meg egy szállásra keveredtünk: több se kellett neki, mindenképp szeretett volna vendégül látni minket Kartúmban is, majd miután kiderült, hogy nehézkes lesz közöttünk a kommunikáció, elszaladt és vett nekem egy helyi SIM kártyát. Közös kajálásokra folyton meghívják az embert, és nehezen tudom elképzelni, hogy egy magányos és bevállalós utazó valaha hotelba kényszerüljön, mert annyiszor felajánlják az üres kanapéikat. A piramisoktól távozóban a legelső autó megállt, hogy elvigyen minket a következő városig.

Advertisement

Szóval Szudánban vissza fogunk térni, és akkor már rendesen megnézzük az országot.

Először is rendesen be kéne járni a Nílus mentét, Wadi-Halfától Kartúmig. Meg kéne állni Arbiban, Karimában, Dongollában és a vasút városában, Atbarában. Közben núbiai romokat és elhagyott, ókeresztény templomokat lehet nézegetni, és a falvak piacain frissen sült nílusi sügért falatozni. Innen irány a Vörös-tenger. Szuakin hófehér korallból épült mecseteit és kereskedőházait, Port Szudán kikötőjét és a hegyek hűvösségét kihasználó, egykori brit üdülőfalut, Erkowitot néznénk meg. Az eritreai határ mentén el lehet jutni Kasszalába, ahol már nem az arabok vannak többségben, hanem a göndör hajú, hamita beják.

Advertisement

Az itteni, bizarrul kinéző hegyekben megbúvó, pici falvak között is el lehetne tölteni egy hetet. Egy rövid megálló Szennárban és Kosztiban, majd irány Dél-Kordofán és a Núba-hegység. Egy hétnyi túrázás után el kéne menni Dárfúr fővárosába, Nyalába, és elmenni kirándulni az összes fénykép tanulsága szerint fantasztikus Jebel Marrába. Sajnálatos módon az öldöklés a Núba-hegységben és Dárfúrban nem fog véget érni a közeljövőben, szóval ez egy erősen optimista terv. De nagyszerű egy-két hónap lenne.

(a fotón Szuakin korallból épült történelmi központja látszik. via)