Vagyis mégsem papucsban, hanem öt számmal nagyobb tornacipőben.

A Cliff Hotelben lakunk jelenleg, ahol tegnapelőtt felajánlották Ferinek a lehetőséget, hogy ha egyszerűen el akarunk jutni a Holt-tengerhez, akkor a hotel pár lakójával együtt kivisznek minket 15 dinárért, ami persze az évszázad üzlete (egyébként tényleg teljesen megérte).

- Mondott még valami más látványosságot is a tengeren kívül, de nem értettem mit, vallja be Ferkó aztán.

Ezt az egészet nem is feszegettük tovább, reggel nyolckor keltünk és nagyjából 11-re már ott is voltunk a Wadi Mujib nevű hasadéknál a két ausztrál fiúval a hostelből, mi, ahogy strandra menni érdemes: strandpapucsban. A sofőrünk ekkor kezdett el felkészíteni, hogy mi minden vár majd itt minket, ami értékes, azt hagyjuk nála, vizesek leszünk. Víziszonyos hisztigépként én ekkor természetesen rögtön összetörtem. Aztán bele kellett bújnom a ~40-es tornacipőbe és azt gondoltam jól van, tökmindegy.

Igazság szerint még hisztiztem egy kicsit, de mikor elértünk az első mászós részhez nagyon elkezdtem élvezni. Persze végig nagyon rossz volt zokni nélkül egy éles kavicsokkal teli csónakkal a lábamon szembemenni a folyóval, de mégiscsak egy lenyűgöző kanyonban sétáltunk nevetségesen elázva. A jókedvemhez az is sokat hozzátett, hogy bár én szörnyen majrés és kockázatkerülő vagyok, meglepően jól éreztem magam, mertem átugrani egyik szikláról a másikra, fel-és lemászni meredek helyeken, pedig általában egy árkot se mernék átugrani.

Advertisement

Az egész élményt viszont sajnos beárnyékolja, hogy a Feri elvesztette a napszemüvegem a visszaúton. Utólag is bocsánat, amiért ekkor rákiabáltam! :(((

Gondolkozunk egyébként azon, hogy még egyszer eljöjjünk-e normális cipőben, fényképezőgéppel - ezeket a képeket Alex Az Ausztrál készítette a vízálló telefonjával és hát olyanok is lettek.

Végül aztán megvolt a kötelező pár perc lebegés is, de nagyon hamar átmenekültünk a só elől a megváltóan klóros gyerekmedencébe.