Napok √≥ta azon gondolkodom, hogy mi a j√≥ megold√°s arra, hogy gyerekek fognak k√©regetni tŇĎlem, napr√≥l napra, akiknek nem fogok tudni seg√≠teni. Nincs el√©g p√©nzem.

Szeretem a gyerekeket. Sajn√°lni fogom ŇĎket, de nem seg√≠tek rajtuk. Joggal fognak ut√°lni.

Nem a lelkiismeretem zavar, mert feh√©r emberk√©nt szerencs√©m volt √©s a cipz√°r jobbik oldal√°ra sz√ľlettem. Az zavar, hogy nincs j√≥ megold√°s, az, hogy m√°r most az √©rzem, hogy tehetetlen vagyok. Az elsŇĎ gondolatom az volt, hogy egy √≥ri√°si zs√°k mini savany√ļcukrot viszek, de ezt elvetettem, mert:

  • Nem fogok tudni mindenkinek adni valamit.
  • Ha b√°rmit is adok, csak megerŇĎs√≠tem a mint√°zatot benn√ľk.
  • √Ātutaz√≥k√©nt igazi v√°ltoz√°st nem √©rhetek el az √©let√ľkben.

Forr√°s: oneVillage initiative